Családi kör

Arany János Családi kör című versében a paraszti világ csendélete szinte megelevenedik előttünk, látjuk és halljuk, ami a szereplő körül történik. Képzeld el, hogy filmet kell készíteni az életképről,úgy, hogy megőrizd a vers hangulatát.

Családi kör (1851)

Arany lirizált kisepikájának egyik legkedveltebb darabja. Bensőséges idillel elüt az ötvenes évek lírájának légköréről. inkább a Toldit idézi. A  vidám életképben ünnepi fényt kap a mindennapos családi együttlét, ahol a vendégként betérő „béna harcfi” személyében a történelem is helyet kap. A vers az elmúlt szabadságküzdelem emlékét úgy idézi fel – közvetve, inkább csak célozva rá, mint sem  kimondva –, hogy az időbeli távolság a mondák magaslatára emeli a történteket. 

Az eladólány sorsának felvillantása a paraszt átlag családok személyes érintettségét  mutatja a nemzeti történelem alakulásában. Az idősebb fiú vonásaiban a költő arcképét vélte  felismerni. Arany aprólékos realizmusának jellegzetes példája  az éji bogár röptének hangeffektusokkal kísért leírása. Említésre méltó még, hogy e hamisíthatatlanul magyarnak elfogadott, történelmileg is szituált életképet Arany valójában Robert Burns skót költő egyik verse nyomán írta.

Arany János: Családi kör

Arany János verse – hasonlóan Petőfi Sándor Egy estém otthon című költeményéhez – a mindennapi élet egy jellegzetes helyzetét mutatja be, műfaja életkép.

A vers első részében egy család életének naponta ismétlődő tetteiről olvashatunk. Közben sokat megtudunk a család tagjairól és a költő gyermekkori emlékeiről is.

Arany János verse az 1848/49-es szabadságharc bukása után íródott , az elnyomatás idején.

A vers megírásában fontos szerepet játszott, hogy a költő emléket akart állítani a levert szabadságharcnak. A versben említett béna harcfi is ebben a harcban sérült meg, a nagylány testvérbátyja is ekkor tűnt el. A fájdalom mellett  mégis boldognak látjuk a családot. Az egymás iránt érzett szeretetük, odafigyelésük és tiszteletük meghitt légkört teremt. Mindenki tudja és teszi a dolgát, még a ház körüli állatok is békések és nyugodtak.

Amikor a nincstelen koldus bezörget, együtt érzek vele, és szívélyesen fogadják maguk közé. A vendéget hallgatva nemcsak a családjukért, hanem a hazájukért is aggódnak. A költő a családi összetartás, a vendégszeretet és hazaszeretet bemutatásával követendő példát állít. Mindezt úgy teszi, hogy a család estéjéből a meghitt, nyugalmas, békés, szép pillanatokat mutatja meg. Az ilyen hangulatokat idillnek nevezzük.

Arany János: Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!

Feketén bólingat az eperfa lombja,

Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,

Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Mintha lába kelne valamennyi rögnek,

Lomha földi békák szanaszét görögnek,

Csapong a denevér az ereszt sodorván,

Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:

A gazdasszony éppen az imént fejé meg;

Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,

Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.

Ballag egy cica is – bogarászni restel –

Óvakodva lépked hosszan elnyúlt testtel,

Meg-megáll, körülnéz: most kapja, hirtelen

Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye

Oly hívogatólag süt ki a sövényre.

Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,

Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja.

Benn a háziasszony elszűri a tejet,

Kérő kisfiának enged inni egyet;

Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,

Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:

Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.

Vasalót tüzesít: új ruhája készen,

Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.

Körűl az apróság, vidám mese mellett,

Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,

Héjából időnként tűzre tesznek sokat:

Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;

Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.

Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:

E fiúból pap lesz, akárki meglássa!

Legalább így szokta mondani az apjok,

Noha a fiú nem imádságon kapkod:

Jobban kedveli a verseket, nótákat,

Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;

Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;

Kutat az aprónép, örülne, ha benne

Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.

Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:

Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!

Lesz öröm: aludni se tudnak az éjjel;

Kínálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,

Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,

Homlokát letörli porlepett ingével:

Mélyre van az szántva az élet-ekével.

De amint körülnéz a víg csemetéken,

Sötét arcredői elsimulnak szépen;

Gondüző pipáját a tűzbe meríti;

Nyájas szavú nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,

Illő, hogy urának ennivalót hozzon,

Ki teszi középre a nagy asztalszéket,

Arra tálalja fel az egyszerű étket.

Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,

De a férj unszolja: „Gyere közelebb, édes!”

Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –

Egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:

Valami szegény kér helyet éjszakára:

Miért ne fogadjunk be, ha tanyája nincsen,

Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”

Visszajő a lyányka, az utast behíván.

Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:

„Isten áldja meg a kendtek ételét is,

(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:

Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”

Akkor híja szépen, hogy üljön közelebb –

Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.

Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,

Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;

Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,

Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,

Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;

Megered lassanként s valamint a patak,

Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.

Az idősebb fiú is leteszi a könyvet,

Figyelmes arcával elébb-előbb görnyed;

És mihelyt a koldus megáll a beszédben:

„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek”, – így feddi az apja,

Rátekint a vándor és tovább folytatja;

Néma kegyelettel függenek a szaván

Mind az egész háznép, de kivált a leány;

Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,

Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:

Három éve múlik, hogy utána kérdez,

Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,

Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;

A gyermek is álmos, – egy már alszik éppen,

Félrebillent fejjel, az anyja ölében.

Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;

Közbe-közbe csupán a macska dorombol.

Majd a földre hintik a zizegő szalmát…

S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)